BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ars perennisA könyv listaára: 5990 Ft. Leírás:
A fiatal művészettörténészeket tömörítő CentrArt egyesület és a közelmúltban elhunyt, neves művészettörténész, Entz Géza alapítvány szervezésében 2009. november 27-29. között a jelen kötettel azonos című konferencia zajlott Budapesten. Az immár második ilyen rendezvény csaknem összes előadásának szerkesztett anyaga található a kötet első részében, míg a második részt az egyesület műhelyében 2006 és 2009 között tartott előadások töltik ki. A jegyzetekkel és esetenként angol, német és olasz nyelvű összefoglalókkal kiegészített és fekete-fehér képekkel illusztrált tanulmányokban régészek, történészek és művészettörténészek számolnak be alapkutatásaik friss eredményeiről. A kötet harmadik részében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Művészettörténeti Intézetében 2006-ban Pál Linda és Süle Ágnes Katalin által Primus Gradus címen kezdeményezett, de meghiúsult tanszéki folyóirat első számába készült négy tanulmány kapott helyet. A tanulmánygyűjteményben a történettudomány, a művészettörténet és a régészet eltérő szemléletű tudományos iskoláinak képviselői adnak számot az elmúlt évek művészettörténeti kutatásainak aktuális kérdéseiről. A fejezetek az európai művészet néhány, eddig figyelmen kívül hagyott vagy nem kellő mélységben ismert területét és forrását állítják a középpontba. A legtöbb előadó egy-egy művet vagy forrást elemez, de találhatunk nagyobb forráscsoportra kiterjedő, átfogó tanulmányt is. A tárgyalt témák átfogják a középkortól a 20. századig terjedő időszakot. A szakkönyvtárakba ajánlott, nagyalakú kötetet személy- és helynévmutató, valamint a kötet majd félszáz szerzőjét bemutató lista teszi teljessé. ISBN: 978-963-88825-0-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 5 210 Ft
Az aukció vége: 2011-04-20 04:48
. Tüskés Anna: Ars perennis - Jelenlegi ára: 5 210 Ft
Fontos
-
Vászon hinta bölcső jót jó áron! Erős vászon anyagból készült, ami igazán bírja a mindennapos használatot. A szivacspárna huzata cipzáros ...
-
Brevi hordozható ágy hozzá tartozó matraccal Dolce Nanna Plus (cikk kód: 810) -Praktikus összecsukató kiságy sötétkék színben, piros szeg...
-
Nagyon szuper etetőszék, a huzat hibátlan sehol nem szakadt. Funkciói is tökéletesen műlödik. Összecsukva kis helyen elfér. Elektromos h...
-
A munka is játék ezzel a szórakoztató magyaruk beszélő interaktív teherautóval. Chuck a keményen dolgozó dömper több, mint 50 mondatot és ha...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Eladó 2 db Taya DP-510 lemezjátszó, az alábbi módosításokkal: 1. Teljes átkábelezés: amikor a lemezjátszó hozzám került, első dolgom vol...
-
Elegáns. porcelán keleti mintás fedeles váza. Kézi festett Mérete: 19 cm x 12, 5 cm x8 cm x 6 cm talp Jelenlegi ára: 1 800 Ft Az aukci...
-
Péczely Antal ( 1891-1966) A festmény hibátlan, tisztított állapotban van. A kereten kisebb hibák vannak. A festmény mérete: 80X60 Jelezve...
-
RUHAFESTÉK RENGETEG SZÍNBEN! Kiválóan alkalmas selyem, pamut, vászon és egyéb textíliák festésére. A színek egymással keverhetők, ami szi...
-
Szállítási, fizetési feltételek: Személyesen - hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között - a VI. kerületben, az Oktogon közelében vehetők át ...