BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Nemzet áruló politikaA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Jelen kötet hazánk 2002 és 2010 közötti időszakát vizsgálja, mely a szerző megfogalmazása szerint - a nemzetellenes, mi több nemzetáruló politikai gyakorlatot mutatja be (magyarán szólva az MSZP-SZDSZ-kormányok, majd a kisebbségi Gyurcsány- és Bajnai-kormány időszakát). A könyv első részében a szerző a számára fontos alapfogalmak (haza és nemzet, haza- és nemzetárulás) magyarázatát adja, majd a hazátlan és megosztott nemzetek esettanulmányai következnek. A kötet második fele évről-évre, hónapról-hónapra haladva mutatja be a fontosabb, nemzetáruló eseményeket, igaz, mindössze két napilap: a Magyar Nemzet és a Népszabadság írásainak rövid idézésével. A szerző azonban csak a számára érdekes területekkel foglalkozik, így nem vizsgálja az időszak katasztrofálisan elhibázott gazdaságpolitikáját, valamint az egészségügy vagy az oktatás színvonalának lezüllesztését. A kötet végén a szerző a nemzetárulók bocsánatkérésével, a megbocsátással, valamint az új kormány előtt álló fontosabb feladatokkal foglalkozik, egyben közli az elmúlt időszak nemzetárulói szégyendobogójának három helyezettjét (Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter és Kuncze Gábor). Az egyértelműen konzervatív meggyőződésű szerző meglehetősen elfogult kötete - mely új információkkal értelemszerűen nem is szolgálhat a tárgyalt korszakot illetően - általános gyűjtőkörű könyvtárak számára ajánlott. ISBN: 978-963-662-427-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 450 Ft
Az aukció vége: 2011-10-26 12:10
. Győrfi Károly: Nemzet áruló politika - Jelenlegi ára: 2 450 Ft
Fontos
-
Brevi hordozható ágy hozzá tartozó matraccal Dolce Nanna Plus (cikk kód: 810) -Praktikus összecsukató kiságy sötétkék színben, piros szeg...
-
Vászon hinta bölcső jót jó áron! Erős vászon anyagból készült, ami igazán bírja a mindennapos használatot. A szivacspárna huzata cipzáros ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Alexander Bernát, Lenhossék Mihály : Az ember testi és lelki élete faji és egyéni sajátosságai 1-2 kötet, aranyozott egészvászon kötésben...
-
Farmerkabát, ujja és kapucnija plüss belsőjű pamut. Szupervagány : ) Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-12-06 08:00 . Farmerkabát ...
-
LevelOne FPS-1032 USB Printszerver - IEEE 802. 3, 802. 3u - Támogatott hálózati protokoll: TCP/IP, IPX, NetBEUI, AppleTalk, LPR és ...
-
Egyedülálló ajánlat !!!!! Eredeti Beatles cd : Michaelle Jelenlegi ára: 2 400 Ft Az aukció vége: 2011-10-31 18:54 . BEATLES : MICHAEL er...
-
Eladó 1 db. a képeken látható, jó állapotú, használt, gyerek puzzle. Nincs minimál ár, az aukció 1 Ft-ról indul! Jó licitálást! Jelenl...
-
Solmaz Kamuran: Eszter Kira ÚJ kemény táblás könyv BOLTI ÁRA: 4500. - Banki adatok: otp Jelenlegi ára: 2 000 F...
-
205/50X15 89V STARPERFORMER TNG UHP GUMIK ADATOK: DOT3610 PROFILMÉLYSÉG 6mm AZ ÁR A 4DB-RA VONATKOZIK. 5/289 Jelenlegi ára: 22 990 F...